IMG_0685-001Ahogy a holland hölgyek nyakunkba akasztották a belépőt, indultunk az első demóra, egyenesen a Harman Luxury Audio csoporthoz. Elsők között hallgattunk Dolby Atmost, a ma elérhető legjobb házimozi rendszeren!

Két héttel előre kellett időpontot foglalnunk, hogy elsők között hallhassuk a high end kategóriás JBL Synthesis Atlas rendszert, melyet nem csak simán kiszórtak a stand közepére, hanem kifejezetten erre a célra, dedikált 8 férőhelyes moziszobát építettek fel, melyben kényelmes és nyugodt körülmények között próbálhattuk ki a rendszer képességeit.

A házimozi rendszer a JBL Synthesis rendkívüli erőtartalékokkal büszkélkedő Atlas hangfalszettjéből épült fel, melyet SDA-8300/SDA-4600 erősítők és magassági háttérsugárzók támogattak meg, utóbbiak a Dolby Atmos élmény érdekében üzemeltek. A komplett összeállítás több, mint 11 000 wattnyi erősítéssel szólt, mindez nem a hangerő, hanem az ideális hangzás érdekében! Összesen 4 db S1S-EX mélynyomót (egyenként akkorák, mint egy kisebb íróasztal) helyeztek el a szobában. A demonstrációt kezdő úriember leszögezte, hogy a szoba fontos eleme a rendszernek (ezzel mi is egyetértünk), valamint a 4 db mélyládát nem erőfitogtatás céljából, hanem az egységes hangmező érdekében alkalmazták. Egy mélysugárzóval csak egy helyről lesz jó a film, ha kicsit is odébb ülünk, azonnal elveszítjük az ütős mélyeket. A Harman munkatársa rávilágítottak a tényre, miszerint ahhoz, hogy valamennyi szobában tartózkodó személy egyforma élményben részesüljön, egységesen szétterített frekvenciák szükségesek (magunk is ugyanezt valljuk). Az akusztikailag csillapított szobában hangáteresztő házimozi vetítővászon mögé rejtették a frontsugárzókat (ugyanezen megoldások a Házimozi Stúdió kínálatában is folyamatosan elérhetőek), a bemutató Dolby Atmos demonstrációval kezdődött. Az első pillanatoktól kezdve lehetett érezni, hogy az Atlas rendszer rendkívül fürgén, ugyanakkor magabiztosan és bivalyerősen ontja magából a részleteket. Hátborzongatóan dinamikus élményben volt részünk nem csak a Dolby anyag lejátszásakor, hanem az utána következő Michael Jackson felvételnél is, a GI Joe ninja-harcos akciójelenetéről nem is beszélve. Utóbbinál minden egyes ütéshez olyan elementális, megfogott alsó frekvenciák társultak, hogy túlzás nélkül saját testünkön éreztük a karakterek között zajló konfliktust, az ütéseket, az ütközéseket és a fegyver lövéseit. A bemutató a Two Guns c. film egyik akciódús jelenetével záródott, melyben szinte minden akciófilmes motívumot átélhettünk, a robbanástól és a helikopter rotorzajtól kezdve egészen a tűzharcig – a jelenet végén rohanó bikacsordával döbbenetes erő szabadult fel, megtapasztalhattuk, hogy a JBL Synthesis Atlas házimozi hangfalszett megfelelő környezetben és beállítással, valóban határok nélküli teljesítményre képes.

A Harman Audio standján megcsodálhattuk az amerikai hangfalgyártó specialista Revel legújabb, Concerta2 szériás hangszóróit, melyek a korábbi Concerta sorozathoz képest látványosan szebb és kecsesebb formavilággal rendelkeznek, hangszóró készletük a Performa szériából származik. Az új hangfalak szépsége nem jön át teljesen a fotókról, élőben jóval dekoratívabbak voltak, köszönhetően a rajtuk lévő igényes lakkrétegnek. A 2015 2. felében debütáló Revel Concerta2 sorozat egyik legérdekesebb tagja az S16 szatelitsugárzó, mely lapos kialakításának és a hátoldalán végigfutó kábelcsatornának köszönhetően falra akasztható, ugyanakkor a cég megerősítette, hogy kis alapterületű szobákban, házimozi frontsugárzóként is használható lesz. Ugyanitt megtekinthettük a JBL Synthesis hamarosan érkező, SDA-7200 házimozi végerősítőjét és a hozzá tartozó, JBL Synthesis SDP-25 típusú házimozi processzort. Az említett komponensekkel a gyártó célja, hogy megfizethető áron nyújtson felső kategóriás hangélményt, ennek érdekében minden eddiginél kedvezőbb árcédulával fogják kínálni az igény szerint rack szekrénybe is beépíthető készülékpárost. Az SDA-7200-zal 7 csatornás konfiguráció építhető, hangfalanként 200 W-nyi kimenő teljesítményre képes. A beszámolónkban említett termékek hamarosan a Házimozi Stúdió kínálatában is elérhetőek és megvásárolhatóak lesznek.

Kíváncsi Ön is a JBL Synthesis / Revel hangfalak teljesítényére? Akkor látogassa meg bemutatótermünket, ahol előzetes időpont foglalást követően minden általunk forgalmazott termék kipróbálható és megvásárolható!

Bejelentkezés JBL Synthesis házimozi bemutatóra >>>