Apurepower-3000-audiofil-hifi-aram-generator-mini friss név, melyet Kanadából üdvözölhetünk, meglepetéssel rukkolt elő egy termék személyében, amely ha szükséges, akkor is elfuttatja a hifi rendszered, ha épp áramszünet van.

Ha emlékezetem nem csal, az angol szaksajtó az elektromos tápellátó eszközök hangminőségre gyakorolt hatásával a korai 80-as években foglalkozott először. Említésük főleg a VDR-ek (feszültségfüggő ellenállások) kapcsán történt, amelyek lecsonkították a feszültség hullámformájában található tüskéket de nem sokkal később a figyelem az elektromos kábelekre, dugókra és kontaktus javítókra terelődött, beleértve az áramszűrőket és kondicionálókat.

1982-ben a Linn Products bemutatta a Valhalla elektromos áram generátor kártyát, kimondottan az LP12 lemezjátszóhoz – ami potenciálisan felébreszthette volna az újratermelt elektromos áramban rejlő potenciált – de nem tette, egészen a 90-es évek végéig, amikor az első különálló generátor megérkezett a PS Audio P300 Power Plant személyében. Azóta a PS Audio egészen hatalmába kerítette a kakasülőt elektromos áram generátor kategóriában – ám a kb. 1,5 M forintos PurePower 2000HV egyedi kihívója lett.

Valamennyi elektromos áram generátor arra szolgál, hogy a falból érkező jel szeszélyeit leszigetelje. Jellemzően a feszültség hullámformája, melynek szinusz hullámnak kéne lennie, ám felül kilaposodik, a hálózatba kötött egyéb eszközök töltése miatt, amelyek közel csúcsfeszültséget hordoznak. Ehhez hozzáadódik az esetlegesen fellépő rádiófrekvenciás jelzavar (RFI) – ezt súlyosbítja, ha te és/vagy a szomszédok magasfeszültségű hálózatról nyerik az áramot –  és hozzátartoznak a hullámforma alkalmi átmenő torzításai, amiket a kapcsolt töltések okoznak.

Az elektromos tápszűrők és kondicionálók nem tudják orvosolni e problémák mindegyikét és gyakori vád ellenük, hogy megnövelik a főforrás impedanciáját. Csak az újratermelt beérkező áram – amely ismét előállítja a hullámokat, így effektív segítséget nyújtva egy magas feszültségű végerősítőnek – képes teljes javítást végrehajtani. A hagyományos áramgenerátorok elsimítják és kiegyenlítik a falból érkező jelet, hogy magas feszültségű váltóáramot biztosítsanak a végerősítőnek. Miután az oszcillátor tiszta hullámformát kap, (Európában) 230V 50Hz kimenő folyamot generál, amellyel képes ellátni a kimeneteire csatlakoztatott eszközöket. Mindez leegyszerűsítve: az oszcillátor hullámformája nem feltétlenül szinuszos, a kimenő feszültség pedig gyakran állítható, de ezek mind komplikációt jelentenek.

Szünetmentes tápegység

A kétdobozos 2000HV-t az különbözteti meg, hogy egyik fele egy akkumulátor, a második felét képező elektromos áram generátor modulhoz. A beérkező áramot arra használja, hogy töltse akkumulátoros tápegységét, ahelyett, hogy közvetlenül a regenerátort táplálná, így eredményül – legalábbis névlegesen – “csendesebb” feszültségsávot kaphat a regenerátor erősítője. A 2000HV úgy is működik, ha egyáltalán nem kap bejövő áramot – ezáltal ugyanúgy viselkedik, mint a számítógépek szünetmentes tápegysége – jóllehet, természetesen üzemidejét meghatározza akkumulátorának kapacitása. Ahelyett, hogy egy egzotikus akkumulátor technológia mellett döntöttek volna, a PurePower+ inkább úgy döntött, hogy relatív olcsó és készen elérhető, zárt ólomsavas cellát helyez a 2000HV “energiabankjába”. Az ilyen telepek élettartama tipikusan öt és hét év közötti, és cseréjük jelenleg kb. 60 000 forintból megoldható.

A beüzemelés és használat pofonegyszerű. Az akkumulátort (PowerPack) és regenerátort elhelyezhetjük egymás mellé vagy fölé is – mindkét esetben megfelelő szellőzést biztosítva nekik. A két egységet köldökzsinór köti össze, amely rögzítve van a PowerPack-hoz és a regenerátorra csavarozós, tűs csatlakozású zárfejjel illeszthető. Ez a kábel 90 fokban elhajlítva kandikál elő a regenerátor hátsó oldalából és negyed fordulattal elkanyarítható, hogy tetszés szerint függőleges vagy vízszintes elrendezésben használjuk az eszközöket.

purepower-referencia-audiofil-valtoaram-generator

Mindkét komponens hátulján manuális megszakító, míg a regenerátor előlapján három süllyesztett, On/Display/Off feliratokkal ellátott gomb található, függőlegesen elrendezve egy 45×45 mm-es, kék alapon fehér betűs kijelző mellett. Ahhoz képest, hogy ez a “Display” kapcsolóval karöltve rengeteg információt közvetíthet (töltöttség, akkumulátor kapacitása, kimenő feszültség, kimenő frekvencia stb.), méretét tekintve túl kicsi. Egyes ikonok alig láthatók, hacsak nem közelről nézed, és jobban olvasható kijelzés lenne indokolt bypass módban. Utóbbi esetén a hét elektromos kimenet közvetlenül a falból érkező áramot osztja szét ahelyett, hogy a szintetizált jelet használná. A regenerátor kimeneti feszültsége állítható 208, 220, 230 és 240V értékre, jelen teszthez kifejezetten az alapbeállítást (230V) alkalmaztuk. A mért kimenő teljesítmény 1 800 W folyamatosan, így a 2000HV szépen idomul végerősítőkhöz is.

Meghatározhatatlan “helytállás”

Meghallgatáshoz szokásos zenei forráseszközeimet; a Chord Electronics QuteHD DAC-ot, TC Electronic Impact Twin FireWire S/PDIF interfésszel és második generációs, Windows XP-t valamint JRiver Media Center v19 szoftvert futtató Mac minivel. Rögvest egyértelmű lett, hogy a 2000HV figyelemre méltó javulásokat tesz a hangminőségben, különös tekintettel a dinamika, térképzés és részletező képesség területein.

Először egyetlen, relatív alacsony áramigényű eszközt hallgattam meg a 2000HV-hez csatlakoztatva, nevezetesen egyik kedvencemet, a TEAC HA-501 fejhallgató erősítőt. Egy Sony MDR-MA900 fejhallgatót társítottam vele, mely sajnos kifutott, de a 120 000 forint alatti kategóriában a legtermészetesebb és közvetlenebb füles, amit eddig kipróbáltam. E kombinációval kezdtem figyelni a különbségeket, a 2000 HV bypass üzemmódját (az On és Display gombok együttes lenyomásával érhető el) alapul véve. Nem kellett megerőltetnem magam ahhoz, hogy észrevegyem az egyértelmű hangminőség javulást, amit a szintetizált hullámforma okozott. Diana Krall  – Temptation c. száma (berippelve 96 kHz/24 bitben, a Girl In The Other Room albumból) sokkal élénkebb lett a 2000 HV által. A dinamikatartomány erőlködés nélkül kiszélesedett, a basszus tömörebbé vált, és egy megfogalmazhatatlan “helyesség” került a hangba, ami egyértelműen azt erősíti meg, hogy egy jelentős lépéssel közelebb kerülhettünk az eredeti mesterfelvételhez. Ami a legfontosabb, hogy mindez nem csak az audiofilek elégedettségét képes növelni, hanem bármilyen zeneszeretőét, mert a változás élettelibb, intenzívebb eredménnyel jár.

Új élet a régi hullámoknak

elektromos-aram-generator-purepowerUgyanez történt a Sabina Sclubba és Antonio Forcione által előadott Take Five-ban (Meet Me In London album) is. A dinamikus skála ismét úgy tűnt, hogy kiterjed mindkét irányba, így a csúcsok többet adtak át a stúdió “akusztikájából”, több oldottsággal és a zenészek játéka izgalmasabbnak tűnt. Utóbbi köddé vált, amint a HA-501-et visszadugtam az országos hálózatra. Az eleve magával ragadó hangfelvételbe is képes volt új életet lehelni a 2000HV.

Hogy kiderítsem, vajon ugyanez a trükk érvényes-e egy végerősítővel és hangfallal is, következőleg egy Naim NAP300-at hajtottam meg egy DACT lépcsős ellenállású “passzív előfokkal” – kétszeres kihívás az ilyen, mivel a NAP300 kapcsolóüzemű tápegységgel rendelkezik, és a múltban már bizonyította elektromos áram generátor készülékekkel való hatástalanságát.

És ismét így történt. Noha úgy tűnt, hogy a 2000HV finomított a minőségen, egyúttal puhított is rajta. Elvett valamennyit abból a metszőségből és zenei szépségből, amelyek a klasszikus Naim karakter részei. Így kicsi vérveszteség érte az olyan számokat, mint pl. Owen Brannigan – When a felon’s not engaded in hes employment…” c. száma (Album: The Pirates Of Penzance). Igazságtalan lenne a NAP300 alapján általánosítani, viszont az eredmény más végerősítőkkel akár teljesen más is lehet. A NAP300 inkább arra hívta fel a figyelmet, amit összességében elmondhatunk a generátorokról: annak ellenére, hogy bizonyos kombinációkban tényleg mágiát tesznek, nem szabadna csodaszerként tekinteni rájuk. Fellelkesített, hogy visszatérhettem a régi fejhallgató-alapú zenehallgatásomhoz.

Ezúttal a TEAC HA-501, a Chord DAC és az Impact Twin interfész is rá lett dugva a 2000HV regenerátorra. Jutalmam másfajta előrelépés lett, különösen a tisztaságban és a térleképzés minőségében. Mikor elismételtem a belső áram/áteresztő üzemmódok közötti átkapcsolást, váratlan változás történt Joni Mitchell – You’re My Thrill c. számában. Ahogy kiléptem a bypass módból, a nagyzenekari nyitójelenet kitágult térben és dinamikában is. Magával ragadó lett olyannyira, hogy egyértelműen maga mögé utasította a bypass hangot.

purepower-2000-ac-generator-2

Hi-Fi News összegzés

A “megfelelő” komponensekkel a 2000HV elektromos áram generátor képes lenyűgöző előrelépéssel meglódítani a hangminőséget, különös tekintettel a dinamikával, térleképzéssel és tisztább zeneiséggel kapcsolatos motívumokra. A tény, hogy emellett szünetmentes tápegységként is működhet, másodlagos érték lesz csak a legtöbb felhasználónak, de bizonyára néha mentsvárként funkcionálhat. Célszerű vásárlás előtt kipróbálni, mert végerősítőkkel nem minden esetben hoz előnyös változást.

Az eredetileg angol nyelven publikált, Hi-Fi News magazinban megjelent cikket írta és a méréseket végezte: Keith Howard

Bejelentkezés PurePower elektromos áram generátor bemutatóra

 

Látogassa meg bemutatótermünket, és fedezze fel az Ön által kiszemelt eszköz valódi tudását!