Ezt a tesztet eredetileg angol nyelven publikálták az USA-ban, a Widescreen Reviews hasábjain és kettéosztották, mivel a cikk írója nem végzett időben a kipróbálással. Valójában a legkimerítőbb tesztelésnek vetette alá magát, amiről valaha hallottunk: több, mint 100 órányi filmnézés, tesztmintavizsgálat és mérés!

Ennél fogva a cikk második, méréseket és teszteredményeket tartalmazó része várhatóan augusztus végén lesz elolvasható.

A SIM2 high end otthoni házimozi és kereskedelmi projektorokat készítő cég, székhelyük az olaszországi Pordenone. Aktuális fogyasztói kínálatuk magába foglal hagyományos, UHP lámpával üzemelő, Nero szériás vetítőket is. Rövid vetítési távolságú projektort is gyártanak xTV néven, amely önálló készülékként, vagy bútorba beépíthető kivitelben is kapható. Létezik egy harmadik verzió is, amelyet a mennyezetbe süllyesztve lehet elrejteni. A „sima” Crystal 4 a most bemutatásra kerülő Crystal 4 SuperHybrid projektor UHP lámpás változata. A Domino 4 projektor a Crystal 4 kisebb változata, amely a többi modellhez képest kisebb szobákba telepíthető. 2019-ben teszteltem a SIM2 NERO 4S projektort és akkoriban figyelemre méltó versenyzőnek találtam. A Crystal 4 SH projektor túl későn került hozzám ahhoz, hogy egy komplett cikket lehessen publikálni a mostani lapban. Az első rész a projektor részleteit és előzetes beállítási folyamatát tartalmazza. Még részletesebb képminőség elemzés, vezérlési javaslatok és mérések lesznek találhatók a második részben, amit a Widesdcreen Review & Custom Home Theatre Design következő kiadásában lehet majd elolvasni.

A SIM2 projektorokat elsősorban házimozi specialista cégek értékesítik, akik tervezést, telepítést, integrációt, karbantartást és komplett házimozi rendszerek egyéb dedikált kiépítési folyamatát is elvégzik. A Crystal 4 SuperHybrid vagy Crsystal 4 SH a SIM2 első olyan vetítője, amelyben ez az új típusú lézer-foszfor világítási rendszer üzemel. Két számottevő eltérése van más lézer-foszfor alapú fényforrásokhoz képest: egy új kialakítású sárga + zöld foszfor összetételű foszforkereket; továbbá egy olyan foszforkerékhez tartozó hűtést tartalmaz, amely más high end lézer-foszfor világítású projektormárkáktól eltérően nem igényel folyadékhűtést. A hagyományos lézer-foszfor fényforrások több kéklézer sugárral (többféle megoldással is találkoztam már, egyesekben 8, másokban kb. 50 is volt) céloznak egy forgó, sárga foszforkerékre. A Crystal 4 SH-ban egy területet tisztán hagytak a foszforkeréken, ezáltal az erős kéklézer alapú fény átjuthat rajta, közvetlenül a fénymotorba. A forgó foszforfelületnek „ütköző” lézersugarak által a foszfor erős fénnyel felizzik. A hagyományos lézer-foszfor vetítőkben a sárga fényt szétosztják vörös és zöld fényre. Az új generációs lézer-foszfor fénymotor, amely a Crsystal 4 SH-ban található, zöld foszforokat is kombinál a sárga foszforokkal annak érdekében, hogy több zöldfény jöjjön létre a fénymotor kimenő részén. Ennek köszönhetően a Crystal 4 SH projektor jobb színskálát nyújt, mint a korábbi, csak sárga foszfort használó lézer-foszfor fénymotorok. E fényforrások közül az UHP projektorok izzói produkálják a legszűkebb színskálát.

Mint minden egychipes DLP projektor, a Crystal 4 SH is tartalmaz egy színkereket. Egyes DLP projektor típusokban egy fehér (átlátszó) szegmens is van a színkerékben. Az teszi lehetővé, hogy magasabb fényerőt adjon a vetítő, de ára is van. Ha a színkerék szegmensei közé fehér is kerül, akkor a projektor a színek egy részét nem képes előállítani. Így csökken a projektor által megjeleníthető színtartomány. A SIM2 úgy kerüli ezt el, hogy négyszegmensű színkereket használ, amelyen nincsen fehér szegmens. Ehelyett a SIM2 vörös, zöld, kék és sárga szakaszokat alkalmaz.

A Nero 4/Crystal 4/Domino 4 projektorok azonos formaterven osztoznak: a jobb és baloldal geometrikus szellőzőnyílásokból áll, hátul, felül és az előlapon pedig fekete üveg fedi a készülékházat. Opcionális felárért cserébe fehér üveg is kérhető. A dizájn véleményem szerin meglehetősen szép. A Crystal 4 SH hátulján lévő fekete üveg valójában egy felnyitható fedél. Ha a projektor teteje felfelé néz, akkor alulról nyitható. Az üvegpanel zsanérja kitámasztható nyitott vagy zárt pozícióba, ami praktikus, ha olyan kábeleket csatlakoztatnak a vetítőhöz, amelyek végződése 90 fokban (L-alakban) hajlított. A tápkábel hagyományos IEC C13 típusú tápaljzatba csatlakoztatható. Ha úgy dönt, hogy kicseréli a tartozékként csomagolt tápkábelt, akkor egy 90-fokos csatlakozóval szerelt alternatíva hasznos lehet, hiszen úgy csukva maradhat a hátsó billenőfedél, teljesen letisztult installációt eredményezve. A csatlakozók között található Ethernet és RS-232 port is, intelligens vezérlő rendszerekbe való integráláshoz. A HDMI portokat „elosztották” egy HDMI-1 bemenetre, amely az 1.4-es szabványt használja, rajta legfeljebb 30 Hz-es videókép jelenhet meg, 3840 x 2160 felbontással. A HDMI-2 bemenet 2.0a típusú, HDCP 2.2 támogatással, ezen 60 Hz-es, 3840 x 2160 pixeles kép is megjeleníthető. Adott még egy USB-A port, amely csak tápellátást nyújt például optikai HDMI kábelek jelfogadóinak. Egy második USB port szervizes célokra és esetleges jövőbeni firmware frissítésekre szolgál. Egy S/PDIF Toslink (optikai) aljzat is rendelkezésre áll, kizárólag hangkimenet szerepét tölti be. Az utolsó hátoldali panelen lévő csatlakozó a 12V DC trigger aljzat. Ezeken kívül még vezérlésre/navigációra szolgáló gombokat is tartalmaz a Crsysal 4 SH hátulja.

A Crystal 4 SH-nak négy kristálytiszta, átlátszó talpa van. Az első pár állítható, a magasság testre szabásához. Négyféle beállítás közül lehet választani annak függvényében, hogy a Crsytal 4 SH hogyan jeleníti meg a képet. Két profil hátsó, a másik kettő pedig frontoldali vetítésre való, külön-külön a hagyományos (talpakkal lefelé) és konzolra felfüggesztett (fejjel lefelé) üzemhez. Én rack szekrényt használok, mivel nálam a projektorok rendszeresen jönnek és mennek. Viszont a Crsystal 4 SH nem kínál ilyen elhelyezésre opciót. Végül fejjel lefelé helyeztem el a projektort a rack tetejére, szimulálva egy mennyezeti konzolt. Ez remekül bevált a tesztelés erejéig.

Egy kicsit meglepett, hogy a Crystal 4 SH-nak nem voltak motorosan vezérelhetők a fókusz, zoom (nagyítás) és függőleges eltolás funkciói. Mindezt manuálisan kellett beállítani. A függőleges magasságot imbuszos csavarral lehetett beállítani, amelyet a projektor „tetejébe” rejtettek (amennyiben annak talpai „lefelé” néztek). A SIM2 minden egyes projektora mellé imbuszkulcsot is mellékel, kifejezetten e célra. A zoom, vagyis nagyítás egy fogantyúval állítható, utóbbi az optika alatt érhető el. Az élesség a lencse körüli gyűrű elforgatásával szabályozható. A nagyítás, függőleges pozícionálás és élesség beállítás lépéseit nem lehet memóriában tárolni, hogy 2,35:1 képarány esetén is megmaradjon a képmagasság. De még nincs minden veszve. A SIM2 közölte, hogy Electronic Perfect Fit (EPF) rendszerük is elvégezheti ezt a munkát azoknál, akik nem szeretnének anamorf lencsét használni. A tesztelés során egész végig egy 16:9-es vetítővászonnal volt használva a projektor. A választott vetítővászon az 1,0 erősítésű, referencia minőségű Stewart Filmscreen LuminEsse StudioTek 100 fixkeretes, minimál-kerettel szerelt típus volt. Szélessége 208 cm, de 2 méterről volt nézve, így a látószög nagyobb volt, mintha egy 3 méterről nézett 120 collos szélesvászon lett volna.

A SIM2 által mért kimenő fény 3 600 lumen. Ez kevesebb, mint a SIM2 Nero 4S erőteljes UHP lámpájával elért 6 000 lumen. A projektor lámpája nem sötétíthető és nem kapcsolható le a teljesen fekete vetítővásznakhoz. Az egyetlen Texas Instruments DMD (DLP) chip 0,66” (1,67 cm) átlójú és 3840 x 2160 képpontot jelenít meg képkockánként úgy, hogy két félkép villantásával alkotja meg a teljes képkockát. Az optikát teljesen üveg lencsékkel tervezték. A projektor legmagasabb képfrissítési rátája 120 Hz. Ahogy megszokhattuk, a DLP DMD mozgási minősége a legjobb, ami létezik a projektorok világában. Az univerzális tápegység automatikusan beáll 100-240 voltos és 50/60 Hz-es feszültséghez. Az elektromos fogyasztás legfeljebb 395 W. Tipikus üzemállapotban, általános filmnézés vagy tévézés mellett 280-340 W közötti fogyasztásra lehet számítani.

A korábban nálam vendégeskedett lézer-foszfor projektorok közül néhánynak volt egy „extra” zaja, ami kilógott a hagyományos lámpahűtő ventillátor zajból. Kiderült, hogy ezt a folyadékhűtés pumpája okozta. Azokban a korábbi projektorokban a zaj éppen olyan mértékű volt, amire számítani lehet egy kis folyadékmozgató pumpától – nem kifejezetten hangos, egyértelműen nem zajosabb, mint a ventilátor, de egy második zajforrás, ami hozzáadódik a ventilátor hangjához. A Crystal 4 SH megoldása egy hatalmas hőcsöves hűtő, amely a konvencióra támaszkodik. Vagyis nincsen szükség extra pumpára vagy kiegészítő ventilátorra. Eddig nem hallottam sokat a Crystal 4 SH-ból ahhoz képest, hogy alig másfél méterre van az ülőhelyem mögött. Nem 100%-osan néma, de határozottan nagyon halk.

A projektorok számára kihívást jelent a HDR, mert a forrásanyag fényelési (mastering) munkálatai 1 000 vagy 4 000 nit mellett történnek, miközben egy komoly fényerővel rendelkező projektor is nagyjából 300 nit-re képes. A legtöbb manapság kapható, fogyasztóknak szánt TV 600 nit-nél nem megy feljebb, mások nem sokkal 500 nit alatt teljesítenek. Bizonyos tévékészülékek a 3000 nit értéket is elérhetik. Minden projektornak szembe kell néznie ezzel a fénykimenet problémával. Ez nemcsak a SIM2 gondja. A projektor által vetített HDR kép minőségét elsősorban az dönti el, hogy a mérnökök és tervezők milyen döntésekkel oldják meg ezt az eltérést. Nekem az a személyes benyomásom, hogy a SIM2 nagyon jó munkát végzett az elérhető fényerősség tartomány kiaknázásával, hogy kiemelkedő látványú HDR képeket jeleníthessen meg. Nem, nem annyira vibrálók, mint egy 3 000 nit-el üzemelő TV-nél. De a vetített kép és a nagy TV élménye merőben eltérőek. A legnagyobb HDR-képes televíziók már megközelítik a népszerű vetítővásznak méretét, de az áruk továbbra is meglehetősen borsos, jóval többe kerülnek, mint egy magas minőségű vetítő és vetítővászon. A legtöbb házimozi rajongó számára nincsen filmélmény projektor nélkül, ezért az élvezetes HDR teljesítmény elérése kulcsfontosságú annak érdekében, hogy Ön évekig elégedett legyen a választásával. A SIM2 telitalálattal teljesíti a HDR élményt, ami felülmúl minden más, általam 2020-ban vagy 2019-ben kipróbált projektort.

A SIM2 arra is kínál lehetőséget, hogy Ön az LCC 4.0 szoftverrel kalibrálhassa projektorát. Ez a szoftver számítógépről futtatható. A projektort és színmérőt vagy spektrofotométert egyaránt a számítógéphez kell csatlakoztatni. Elvégezheti Ön is a beállításokat manuálisan a felhasználói grafikus felületen, vagy hagyhatja, hogy a szoftver automatikusan bekalibrálja a vetítőt.

A SIM2 vásárlói köréből jópáran meglehetősen zajellenesek, gondolok itt olyan esetekre, amikor a projektor túlságosan közel üzemel a felhasználó(k)hoz. Hogy boldoggá tegye őket, a SIM2 igencsak alacsonyra szorítja a ventilátor zajszintjét. A Crystal 4 SH az egyik leghalkabb projektor, amivel már jó ideje találkoztam. Ezzel még nem azt jelentem ki, hogy a Crystal 4 SH teljesen hangtalanul működik, de valóban nagyon halk. A SIM2 még lézer modulációs beállításokat is nyújt, ahol 50-100% között beállítható a lézer maximális kimenete. Előfordulhatnak olyan beállítás kombinációk és szituációk, melyekben hallható rezgés alakul ki a kéklézer meghajtójának rezonanciája miatt. A maximális lézer kimenet korlátozása csökkentheti, vagy akár megszüntetheti a rezonanciákat. Én eddig semmilyen zajt nem hallottam a meghajtóból, talán a közelgő melegebb napokban majd változik valami.

A Crystal 4 SH támogatja a HDR-10 és HLG formátumokat, emellett finombeállítási lehetőségei is kimerítők. A Gamma beállítás érvényesíthető HDR módban is és ugyanazt teszi, amit a Gamma szokott a Rec.709 tartalmak esetében – csakhogy az UHD videónak nincsen gammája. Ehelyett az UHD az EOTF-re (elektro-optikai-tranfszer-funkció) támaszkodik. A Gamma beállítás a HD és UHD videojel középtartományát is képes világosabbá vagy sötétebbé tenni. A SIM2 azt javasolja, hogy HD tartalmak esetén a „Video”, UHD műsornál pedig a „Film” módot használják. Ezen felül két képmegjelenítési mód is elérhető a HDR-10-hez, amelyek neve HDR és BrightHDR. A SIM2 a BrightHDR-t javasolja a legtöbb házimozi szobához, de azért jó, hogy vannak opciók. HLG forrásokhoz van kifejezetten HLG mód és BrightHLG mód is. A HD tartalmakhoz „Dynamic”, „Bright”, „Cinema”, „Sport” és „Natural” profilok közt lehet válogatni.

Mindez kiegészül még egy felhasználói móddal is, amely bárhogyan konfigurálható a felhasználó igénye szerint.

Az élességbeállítás már „2-es” szinttől is látható mellékhatásokat produkál. Én a legalacsonyabb, azaz 1-es fokozaton hagytam minden tartalomnál. Egy másik beállítás, amelyet Detail Enhancer-nek (részletkiemelő) hívnak, nem hangsúlyozta ki az éleket és ha óvatos mértékben használja, akkor a nevéből eredő hatást fogja hozni, alacsony vagy közepes szinten még mellékhatások nélkül. A kalibrációs beállítások a következőket foglalják magukba: színárnyalat, szaturáció és fényerősség az elsődleges és másodlagos értékeknek; továbbá RGB erősítés és bias. A színhőmérséklet olyan hasznos neveket foglal magába, mint a D55, D65, D75, D82, D93 és „Natív”.

Arra alapozva, ahogyan weboldalán, email-ekben és felhasználói kézikönyveiben megközelíti a filmvetítés témáját a SIM2, számomra azt sugallták, hogy nem kell megszállott szinten minden apróságot (a mérnök-technikus oldalamnak) állítgatni, csak dőljek hátra és élvezzem a SIM2 művészi szintű, lírikus képi világát. A SIM2 több olyan beállítást is kínált, amit más gyártók nem, ezzel céljuk nem is tisztán a pontosság elérése, sokkal inkább a képmegjelenítés művészetében történő elmélyedés. Ez kicsit más megközelítés olyan projektorokhoz viszonyítva, amelyek csak tárgyilagos funkciókat tesznek elérhetővé. Van valami az olasz attitűdben, aminek hatására a termékek azt éreztetik az emberben, hogy az ő terméküket jobban átitatja a szenvedély, mint más nemzetét. Nem tudom, hogy mi az pontosan. A Crstal 4 SH projektor esetében olyan érzésem volt, ami inkább az elcsábuláshoz hasonlított, ahelyett, hogy csak a száraz pontosság keresése került volna középpontba. Ez egyfajta nyugalomérzetet ébresztett bennem, amit még tovább fokozott a magas minőségű, LCD/LCoS rendszereket felülmúló mozgás. A DMD-ből kapott feketeszint a legjobb volt, amivel valaha DLP képmegjelenítőnél találkoztam. Manapság egyre nehezebb megérteni, hogy pontosan mi is az igazi fekete egy képmegjelenítő esetében, mivel a gyártók egyre jobbak a fénymotorok fejlesztésében, példaként itt van a Crystal 4 SH. Az új fénymotorok, amelyek LED-eken vagy lézereken alapulnak (vagy néha mindkettőn) lehetővé teszik, hogy a projektor a képpontok fényerőszintjét egyenként csökkentse és növelje. A Crystal 4 SH figyelemreméltó feketeszinttel rendelkezik, ami még nem koromfekete alul és felül, a 2,35-2,40 képarány fekete sávjaiban. De ha megfelelően kombinálja a Setup menü beállításait, akkor a komplett film vagy tévéműsor annyira fekete lesz, hogy a szoba 100%-os sötétségbe, totális feketeségbe borul. Ha nem szeretné, hogy a szoba vagy a vetítővászon ennyire elsötétüljön, akkor más beállításokkal kikerülhető ez a teljes sötétség a „fekete képek” megjelenítésekor.

A Crystal 4 SH optikája 1,6x zoomra alkalmas, ami egy kicsit alulmarad a Nero 4S projektorhoz (2x zoom tartomány) képest. A saját szobámban kicsit közelebb kellett raknom a Crystal 4 SH-t a vetítővászonhoz, mint más high end projektorokat. Ugyanakkor ez szinte teljesen lényegtelen. Amint Ön beállította a projektort, ez nem olyan tényező, amivel később foglalkoznia kellene. Ettől függetlenül kell majd egy kis előzetes tervezés. Én általában 4,5 méterre teszem a projektorokat a vetítővásznamtól. A Crystal 4 SH-t kb. fél méterrel közelebb kellett hozni a vetítési felülethez.   A mellékelt távvezérlő jól működik. Gombjai erős háttérvilágítást kaptak, amely bármelyik lenyomása után aktiválódik. Egy dedikált „világító” gomb is van rajta, ami megnyomható anélkül, hogy jelet küldene a távvezérlő a projektornak. Az összesen 28 db billentyű sok funkcióhoz hozzáférést enged anélkül, hogy a menükben kéne navigálni. A menük beállíthatók, hogy automatikusan eltűnjenek, vagy folyamatos megjelenés is engedélyezhető addig, amíg meg nem nyomunk egy gombot a távvezérlőn. WSR

A cikk eredeti, angol nyelvű változata regisztrációt követően elolvasható a widescreenreview.com weboldalon.