mini-markelvinsonMikor a legendás Mark Levinson bejelentette első integrált sztereó erősítőjét a századfordulón, az hatalmas szenzációnak számított. Mint a high end forradalom egyik fő felelős márkája, egészen eddig csak nagyon drága készülékeiről volt ismert.

Most pedig egy igazi Mark Levinson elő- és végerősítő egyetlen házba építve már megkapható, kevesebb, mint 9000 eurós összegért?

A 2000-ből származó árjegyzékemben a 383 erősítő 19 800 holland guldenért (az infláció számolása nélkül 8 984 EUR), majd később, 2003-as lista szerint 8 999 euróért volt megvásárolható. Jóllehet, továbbra sem lesz tömegcikk, de több ember számára tette elérhetővé tette a márkát, mint bármikor azelőtt. Most 19 évvel később vagyunk és természetesen a Mark Levinson emberei jóval tovább nyomultak. 2015-ben debütált az éppen 14 000 EUR alá eső 585. Utóbbi továbbra is része a termékkínálatnak és már 585.5 néven is készül, beépített phono erősítővel kiegészítve.

A 383 idején a Madrigal csoport volt felelős a Mark Levinson technikai tervezéséért. Ma már új mérnökcsapat áll a háttérben, Todd Eichenbaum főmérnök vezetésével. Todd évekig Dan D’Agostino jobbkeze volt, a Krell Industries érájában. Az 585 fejlesztését követően új célt állítottak: létrehozni egy erősítő vonalat arra a piacra, amely jelentősen alacsonyabb árat képvisel, mint az 585, miközben megőrzik a Mark Levinson minőséget. Ennek eredményeként úgy döntöttek, hogy két erősítőt készítenek, eltérő célcsoportnak. Így debütált az 5805 analóg bemenetekkel és beépített DAC modullal, valamint az 5802 kizárólag digitális bemeneti csatlakozókkal. Ilyen módon mindkét tervezéssel a lehető leghatékonyabb módon építhető fel a hifi rendszer, felesleges engedmények nélkül. Az egyetlen tényező, ami elárulja, hogy ezek viszonylag kedvezőbb árú készülékek, a külső megjelenés. Az ipari dizájn továbbra is gyönyörű, de az anyagokat költséghatékonyabb megoldásra cserélték. A készülékház vékonyabb és kevésbé merev fémből készült, a középső gombok alumínium helyett műanyagból vannak, a kijelző pedig kevésbé attraktív. A két legfontosabb kezelőszerv, a hangerő szabályzó és bemenet választó viszont továbbra is tömör alumíniumból készültek és nagyon robusztus érzetet keltenek.

Önmagában érdekes fejlesztés: míg a legtöbb high end gyártó rendszerint feljebb nyújtózik a 20 000, 30 000 eurós vagy drágább mezőnyökbe, addig a Mark Levinson a 7 990 és 9 190 eurós árcédulákra összpontosít. Mintha szándékosan ignorálná a 17 év kihagyás inflációját!

ML_5805_IMG_7087_550pix

Technikai részletek

Amennyire én tudom, az 5805 hangerő szabályzási módszere egyedi. Az erősítő két teljesen elkülönített hangerő szabályzót tartalmaz: egy digitális vezérlőt a digitális bementekhez és egy analóg vezérlőt az R2R ellenállás hálózathoz, amely az analóg bemenetekhez tartozik. Más erősítők egy analóg hangerő szabályzót használnak, miáltal a digitális bemeneteket analóg szekción belül halkítják, vagy pedig digitális jelszint vezérlővel rendszerint digitalizálják az analóg jelet. Az 5805 független vezérlése pontosan ott lép közbe, ahol a legmegfelelőbb.

Minden népszerű digitális bemenet rendelkezésre áll: USB, koaxiális és optikai 192 kHz/32 bit PCM és 5,6 MHz DSD támogatással, melyet a Mark Levinson PrecisionLink II DAC dekódol. Ehhez hozzátartozik egy ESS Sabre 32 bites konverter jitter elfojtással, amelyet teljesen szimmetrikus áram/feszültség konverter követ. A DAC még az MQA jelfolyamot is támogatja, így teljesen kitömörítve a jelet. Az analóg oldalon két RCA és egy XLR bemenet található, egy MM/MC aljzattal és egy aptX-HD-képes Bluetooth vevővel. A phono bemenet hibrid aktív/passzív RIAA korrektort tartalmaz, amely precíziós ellenállásokat ér polipropilén kondenzátorokat használ. Az ellenállás és kapacitás beállítását DIP kapcsolók végzik hátul, a felül-áteresztő szűrőt, a jelerősítést és az MM/MC fokozatok közti kiválasztást viszont kényelmesen lehet a hallgatói helyről állítani, a teljesen fém távvezérlővel. Mindez Ethernet kapcsolaton keresztül is szabályozható, bármilyen számítógép, tablet vagy telefon böngészőjébe csak be kell írni az erősítő IP címét.

ML_5805_IMG_6975_550pix

A végerősítő rész nem kevésbé lenyűgöző. Az áramkör feszültség porciója közvetlenül az 534-es modellből öröklődött. A kimeneti modulhoz csatolták két gyors meghajtó tranzisztorral, amelyek A osztályban működve a végső jelet hat 260 voltos, 15 amperes kimenő tranzisztorra transzferálják. A 2 ohmig stabil erősítő 125 W leadására képes 8 ohmon, amely tisztán jelzi, hogy az 5805 szinte bármilyen hangfallal használható.

Teszt konfiguráció

Az 5805 erősítő tesztelése Antipodes CX+EX szerver/renderer párossal és Kroma Audio Carmen hangfalakkal fog történni. Összehasonlításnak a saját CH Precision C1 DAC és A1.5 erősítő készülékeimet használtam épp úgy, mint az Anthem STR elő- végerősítőket, amelyek bármely más tesztnek is részesei.

ML_5805_IMG_6950_550pix

Hallgatás USB-n keresztül

Ezt a mintakészüléket még csak 48 órányit hajtotta az importőr és nem volt teljesen bejáratva. Ezért mielőtt komolyabb meghallgatásba kezdtem volna, néhány napig bekapcsolva hagytam az erősítőt.

Az Antipodes CX + EX szerver/renderer kombót közvetlen USB kapcsolaton keresztül használtam és a Kroma Audio Carmen hangfalakkal az 5805 fantasztikusan szólt még a többnapos bekapcsolt állapotban is. Az 5805 valójában az első Mark Levinson erősítő, amit saját rendszeremben hallgatok, de a Mark Levinson előerősítőkkel, CD-lejátszókkal és DA konverterekkel szerzett tapasztalataim alapján határozottan hallom családi vonásait. A prezentáció erősen magával ragadó és kifinomult, ugyanakkor nyugodt és simulékony, testes és kedves középső tartománnyal és szépen artikulált basszussal, amelynek éppen a szükséges méretű testességet adja. Az 5805 legkevésbé sem nevezhető fényesnek vagy laposnak. Inkább az ellenkezője: tisztán nagy felbontású, ugyanakkor rendkívül finom, áramló, nyugodt és selymesen kifejező. Gazdag a tonalitása, ugyanakkor mégis feszes és gyors, így olyan aspektusokat kombinál, amelyek nem gyakran jönnek kéz-a kézben egyetlen készülékbe építve. Olyan hang ez, amiket könnyen lehet órákon keresztül hallgatni. Az már bizonyos, hogy ez egy Levinson a javából!

Megjegyezném, hogy a feljegyzett eredmények még csak az 5805 önálló szerepléséből származnak, tehát külső DAC nélkül. Referencia erősítőm és DA konverterem a C1 és A1.5 a CH Precision-től, melyeknél a DAC-ot közvetlenül a végerősítőbe csatlakoztattam és annak hibrid analóg/digitális hangerőszabályzóját használtam. E komponensek együtt izmos árcédulát eredményeznek, ami a Levinson-nak kb. tízszerese. És valóban, számos aspektusban jobban teljesít e páros, mint az 5805. A Levinson megalkuvásai azonban nem igazán égrengetők és jellemzésük nagyrészt személyes ízléstől is függ.

A Levinson majdnem olyan kifinomult, mint a CH kombináció, még simább és egyenletesebb is alacsony-frekvenciás felbontásban. A CH kombináció ott válik jobbá egyértelműen, ahol a finom dinamikát és a tranziensek impulzivitását kell ábrázolni. Más szavakkal a Levinson kevésbé direkt és határozott. Ez magától értetődővé válik például a basszusban, amely kerekebb és kevésbé artikulált, mint a CH párosnál és a középső frekvenciáknál, amelyek kicsit vastagabbak és akusztikai értelemben kevésbé kidolgozott jellegűek. Utóbbi alatt azt értem, hogy a CH rendszeren könnyebben és gyorsabban az a benyomása lehet, hogy Ön egy élő bandát hallgat, mint a Levinsonon. De a feszesség, a lecsengés és ezek egyaránt személyes ízléstől függenek. Az 5805 egyáltalán nem lassú vagy kövér, egyszerűen csak kevésbé olyan feszes és élő, mint a CH A1.5 erősítő, ami vitathatatlanul bajnok ilyen téren.

Ha kicsit is úgy tűnt, hogy lomhának vagy dinamikátlannak tartom az 5805-öt, akkor hadd javítsam ki magam gyorsan. Ez az erősítő sebesség terén pontosan tudja, hogyan kell teljesíteni. Igen, a CH A1.5 gyorsabb és a Kroma hangfalak egyértelműen szeretik az extrém végsebességét és pontosságát. Dinamikailag viszont az 5805 kiváló, főleg, ha tömör felületre helyezik. A legjobban akkor szólt, amikor Artesania Modular állványomra helyeztem, amely a cég új Organic Line sorozatába tartozik. Az Artesania Aire padló platform (ami lényegében egy egyszintes Exoteryc rack) simábbá és nyugodtabbá, ugyanakkor áramlóbbá teszi az erősítő hangját, miközben vitathatatlanul romantikusabbá is válik, ugyanakkor kicsit elvesz a tranziens élességből és „támadó képességből”. Ez az állvány nagyon jól működik a CH termékekkel és más rendkívül neutrális/száraz karakterű komponensekkel, de a Levinson a legkevésbé sem nevezhető száraznak.

Eddig a Levinson beépített DAC-jával folyt a tesztelés, így felmerül a kérdés, hogy egyáltalán mennyire jó az a DAC? Ami azt illeti, nagyon jó. Oka van, hogy máris lenyűgözött, azelőtt, hogy bármilyen külső DAC-ot beillesztettem volna.

Nemrég teszteltem a (kb. 30 000 EUR értékű) Goldmund Telos 590-et és az volt a végeredmény, hogy igen, drága, de egyúttal a legjobb DAC-kal egybeépített integrált erősítő, amit eddig hallottam. Visszatekintve és a Mark Levinson 5805 erősítővel összemérve, az anyagiak figyelembevétele nélkül is a Telos mellett voksolnék, tisztán a teljesítménye miatt, de meg kell jegyeznem azt is, hogy a Levinson elképesztő hangra képes kevesebb, mint harmadannyiért. Különböző karakterrel rendelkeznek és különböző ízlésűeknek készültek, de tisztán technikai értelemben a Levinson nincsen olyan komoly hátrányban. És ha a Goldmund nagyon is spártai funkcionalitását vetjük össze a Levinson bőséges lehetőségeivel, akkor utóbbi jobb üzlet.

Emellett folyamatban van egy Anthem STR elő-végerősítő páros tesztje is, melyek kb. 10 000 EUR összegért nagyjából 1 000 euróval drágábbak, mint a Levinson. Hamarosan lesz róluk részletes ismertető, de máris leszögezhetem, hogy a két márka hangzása szinte teljesen különböző. Technikailag az STR páros azért érdekes, mert több opciót tartalmaz, mint a Levinson, de hangzásban a kettő nem lehetne eltérőbb. A Levinson nagyrészt szofisztikált, gazdag és ultra-finom kézbesítésre képes ilyen téren, míg az Anthem érzékelhetően izmosabb és közvetlenebb karaktert nyújt. Az Anthem testességét szokni kell önmagában is, nemcsak a Levinson után meghallgatva.

ML_5805_IMG_7079_550pix

Tesztelés az analóg bemenetekkel

Amikor a beépített DAC-ról a C1 DAC-ra váltottam a Vermouth Reference XLR összekötő kábelek használatával, a hang érzékelhetően artikuláltabb és élőbb lett, ugyanakkor robusztusabb és transzparenciában is javult. A középső tartomány közlékenyebbé és gyorsabbá vált és megközelítette a CH páros prezentációját, de anélkül, hogy vesztettünk volna az 5805 áramló, kellemes meleg stílusából. Ez számomra két dolgot jelentett. Először is, az 5805 jobb erősítő, mint gondoltam. Másrészt a beépített DAC abszolút remek, de ezt a területet lehet még javítani. És nem meglepő, hogy ez történik a kb. 40 000-es C1 használatával. A józan arányok érdekében egy kicsit „megfizethetőbb” DAC (Aqua Formula xHD) is került a tesztbe. Noha nem volt olyan szolid és vérgazdag, mint a C1, az Aqua hasonló hatást hozott a beépített DAC-hoz viszonyítva, ugyanakkor feszesebbé, élőbbé és áttetszőbbé tette a hangokat. Meg kell jegyezni, hogy az Aqua még így is kicsivel több, mint 13 000 euróba kerül. Ha tovább akarja lépni a beépített DAC határait, akkor úgy tűnik, hogy nagyon jó külső egységre lesz szükség, ami szerintem legalább 2 000 – 3 000 euróba fog kerülni, amennyiben egyértelmű különbség a cél.

ML_5805_IMG_7008_550pix

Phono, menü és szűrők

Az RCA bemenet 6 dB-vel lágyabb, mint az XLR bemenet, de ez nagyon könnyen kompenzálható a vezérlő menün keresztül, amelyben a jelszintet minden bemeneten különállóan lehet beállítani. Ez a menü sok egyéb lehetőséget rejt még, beleértve a DSD és PCM szűrő típusát, a PLL órajel tartományt és a felskálázás ki/bekapcsolását. Nézzék el nekem, hogy nem foglalkoztam az MM/MC phono szekcióval! De az erősítő más adottságait mérlegelve nincs kétségem, hogy e téren is kellően kompetens.

A bekapcsolt felskálázással az erősítő a leginkább levegős és simulékony oldalát mutatja. Kikapcsolt skálázással megfogottabb és feszesebb a basszus. Ismét, ez a személyes ízléstől függ, ami esetemben a feszesebb basszus mellett szól, ennek ellenére jobban tetszett a hang bekapcsolt skálázással. Amikor elhozták nekem az erősítőt, a DAC Fast Minimum szűrőre volt állítva. Van néhány alternatív beállítás, amelyek közül mindet kipróbáltam, de noha ez nagyon sok különbséget hoz más DA konvertereken, ebben az esetben nagyon kicsi, szinte túl kicsi eltérések voltak. Apró különbségeket fel lehetett fedezni, de az erősítő alapvető karaktere nem változott.

Konklúzió

Határozottan kijelenthetem, hogy az 5805 rendkívül átgondolt és abszolút kiváló hangú erősítő. Nagyon nehéz a vetélytársaknak ezt a szintet ebben a tartományban felülmúlni. Emellett nagyon kevés erősítő létezik, amelyet ilyen kimerítően lehet konfigurálni és még kevesebb teszi lehetővé azt, hogy e funkciókat IR távvezérlőn, vagy tablet kijelzőjén, a fotelből ülve lehessen végrehajtani.

A fenti írás a hifi-advice.com weboldalon publikált, Christaan Punter által írt cikk angolról magyarra fordított változata. Az eredeti, angol nyelvű verzió ide kattintva elolvasható.